A gyermekeink jelentik számunkra a jövőt!

Élt egy törékeny öregember, aki annyira idős volt, hogy nehezen tudta eltartani magát, így hát odaköltözött a fiához, aki a feleségével és a 4 éves gyerekével élt. A bácsi keze reszketett, a látása is homályos volt már, s a lépései állandóan meginogtak.
A család együtt evett az ebédlőasztalnál, de az öregember remegő kezének és rossz látásának köszönhetően a borsó kiesett a kanalából, és amint érte nyúlt kiborította a mellette levő pohár narancslevet, összefoltozva vele az asztalterítőt.
A fiát és annak feleségét nagyon zavarta ez. „Tennünk kell valamit!” –mondta a fia.
„Elegem van a kiöntött italokból, a zajos étkezésekből, és a padlóra került ételekből!”
Így a fiú és a felesége berakott a konyha egyik sarkába egy kisasztalt, amin az idős bácsi evett ezen túl. Miközben mindenki jóízűen falatozott, ő a sarokban próbálta megenni a vacsoráját. Egy idő után, amikor a nagypapa eltört két, három tányért, már csak műanyag edényeket adtak neki. Néha, amikor a család ebéd vagy vacsora közben odapillantott a kisasztalnál ülő öregemberre, annyit látott, hogy néha-néha megjelenik egy könnycsepp az arcán.
Mégis amikor az véletlenül leejtette a villáját, kanalát, a család minden egyes alkalommal ráförmedt. A 4 éves unoka mindezt csendben figyelte.
Egy estén, még a vacsora előtt, az apuka konyhába menet látja, hogy a kisfia játszik a fatálakkal. „Mit csinálsz kincsem?” –kérdezte.
„Edényeket készítek neked és anyunak, hogy legyen miből ennetek, amikor felnövök.” –válaszolta a kisgyerek. A mondatot befejezve már fordult is vissza a munkájához. Ezek a szavak lesújtottak a szülőkre, olyannyira, hogy szóhoz sem jutottak. Könnyek jelentek meg az apuka szemében. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy mindketten tudják, mit kell tenniük.
Ezen az estén a férfi megfogta édesapja kezét és odavitte őt a családi asztalhoz. Ettől a pillanattól minden egyes nap újra együtt fogyasztották el a vacsorát, és többé már nem érdekelte őket a leeső villa, a kipergő étel, és a kiöntött pohár ital.

Hogy mi ebből a tanulság?
A gyerekek rendkívül jó megfigyelők. A szemük és a fülük állandóan figyel, és az elméjük leszűri azokat az üzeneteket, amiket kimondva vagy kimondatlanul közlünk feléjük. Ha azt látják, hogy kiegyensúlyozottak vagyunk, odafigyelünk a másikra, boldogok vagyunk, akkor ők ezt megpróbálják lemásolni, és életüket ezen értékrendek alapján felépíteni. A bölcs szülő felismeri, hogy az ő viselkedése, az ő értékrendje lesz a gyermek életének az alapköve. Ezekkel a téglákkal építi fel magában a saját jövőjét. Mivel a gyermekeink jelentik számunkra a jövőt, legyünk bölcs építők, és jó példaképek. Az életet az határozza meg, hogy hogyan állunk egymáshoz mi emberek, mennyire vagyunk pozitívak. Vigyázzatok magatokra, szeressétek egymást…ma…..holnap…..és minden nap!