A sorsdöntő aláírás

Nagy Péternek, minden oroszok cárjának szokása volt időről időre levetni császári díszét, és egyszerű öltözékben, ismeretlenül elvegyülni népe közt. [Amikor a katonaság közt uralkodó szellemről, fegyelemről akart tudni, egyszerű tiszti v. tisztviselői egyenruhát öltött.]

Volt abban az időben egy fiatal orosz törzstiszt, aki számvivő tiszti minőségben teljesített szolgálatot a birodalom egyik határ menti erődítményében. Neki kellett az ott állomásozó ezredek katonáinak a zsoldot kifizetnie, és erről feletteseinek elszámolnia. Ez a fiatal tiszt rossz befolyás alá került. Játszani kezdett! (… Hamarosan eljátszotta megtakarított pénzét, és nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy hozzányúljon a rábízott hivatalos pénzhez. (…
Hirtelen jött a keserves ébredés. Tudomására hozták, hogy másnap egy udvari tisztviselő érkezik, aki a könyvelést és a kasszát fogja ellenőrizni. (… Tüstént nekilát, hogy mérleget vonjon. (… Óriási összeg hiányzik! Mindent pontosan felír egy papírlapra. A rábízott pénz összegét, a kiadott zsoldot, a fennmaradt összeget, és alatta az összeget, amely hiányzik.
Reményvesztetten bámul erre a számra. Kétségbeesetten írja alá e szavakat: „Óriási adósság! Ki tudja ezt kifizetni?”
Pontosan tudja, hogy ő nem. És megérlelődik benne az elhatározás… (… A töltött pisztoly már ott fekszik mellette az asztalon… És ahogy így gyötrődik magában, hirtelen ólmos fáradtság lepi meg, és a szeme lecsukódik.
Éppen ezen az éjszakán állít be Nagy Péter cár, helyőrség-ügyeletes tiszti ruhában az erődbe.
(… Meglátja az alvó tisztet, a nyitott pénzszekrényt, a könyveket és a papírt, a revolvert az asztalon… (… Első gondolata, hogy vállon ragadja a tisztet, és a fülébe kiált: ön le van tartóztatva. A következő pillanatban azonban már részvétet érez a fiatal tiszt iránt. Milyen fiatal még! (… Aztán pillantása a reszkető kezekkel leírt kétségbeesett sóhajtásra esik: „Óriási adósság! Ki tudja ezt kifizetni?” Megindultan veszi kezébe a cár a tollszárat, amely kiesett az alvó kezéből, bemártja, és egyetlen szót ír a sor alá. Azután lábujjhelyen elhagyja a szobát, és becsukja az ajtót.
Eltelik egy óra, aztán még egy. Hirtelen felriad az alvó. (… pisztolya után nyúl, halántékához tartja… éppen el akarja sütni… ekkor tekintete a papírlapra esik, és arra az egy szóra, amely nem volt ott, amikor elaludt. Egyetlen név áll ott: „Péter” (… az iratszekrényhez siet, és kikeres egy okmányt, amely a cár eredeti aláírását viseli, és összehasonlítja a névvel, amely az „Óriási adósság! Ki tudja ezt kifizetni?” sor alatt áll. Semmi kétség. Ez valóban a cár aláírása! (… Másnap reggel futár érkezik a cári udvarból, a fiatal törzstisztet keresi, és átnyújt neki egy vászonzacskót, nagy összeg pénzzel. (… A cár mindent kifizetett. Pedig erre egyáltalán nem volt köteles. Ellenkezőleg, hivatalától megfoszthatta és súlyosan megbüntethette volna a hűtlen számadó-tisztet. Ő azonban kegyelmet gyakorolt jog helyett. (…

Éppígy vagyunk mi magunk is az Istennel szemben fennálló adósságunkkal. Óriási adósság! Ki tudja kifizetni azt? Én nem, és te sem. Milyen jó, hogy jött egyvalaki, aki helyettünk mindent rendbe tett és tisztázott: Jézus Krisztus.
De gondolj arra: Neki nemcsak egy aláírásába került, hogy minket Istennel kiengeszteljen. Elhagyta mennyei dicsőségét, mélységesen megalázta magát, és végül a keresztfán meghalt értünk.
Ott, a sötétség három órája alatt Isten elszámolt Vele, a szeretett Fiúval. Elszámolta a te bűnödet és az én bűnömet. Ő tiszta volt. Ő teljesen bűntelen volt. „Vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs. 53,5). Hiszed-e ezt?