Néhány évszázaddal ezelőtt az egyik kolostorban élt egy szent,
aki életével elégedett és boldog volt.
Az egyik napon, amikor éppen a konyhában az edényeket mosogatta,
megjelent neki egy angyal és így szólt hozzá:
- Az Úr küldött engem, hogy tudomásodra hozzam, itt az ideje annak, hogy az örökkévalóságba költözz.
- Megköszönöm, Úristen neked azt, hogy gondolsz rám - válaszolta a kis szent -,
de amint te is látod, előttem tornyosodnak ezek a mosatlan edények.
-  Nem akarok udvariatlan és hálátlan lenni, de nem várhatna egy kicsit az örökkévalóság rám addig, míg munkámat befejezem?
Az angyal a kis szentre tekintett, majd így szólt:
- Meglátom, mit tehetek érted - majd eltűnt.
A kis szent szorgalmasan folytatta munkáját,
és csak Isten tudja, minek fogott még neki. Az egyik napon, éppen a kertben kapált, amikor ismét megjelent neki az angyal.
A szerzetes habozva és dadogva kapájával a sok gyomnövényre mutatott:
- Nézd ezt a rengeteg gazt! Nem tudna az örökkévalóság még egy kicsit várni?
Az angyal nevetett egyet, és rögvest távozott.
A kis szent végiggyomlálta a kertet, majd megnyírta a bokrokat.
Az idő pedig telt-múlt.
Az egyik napon a kis szent egy beteget ápolt a kórházban.
Éppen egy pohár hideg vizet nyújtott neki, amikor ismét megjelent az Úr angyala.
A szent kitárta kezeit, és a kórházban lévő számtalan betegre mutatott.
Az angyal szótlanul eltűnt.
Amint a szerzetes késő este cellájába visszavonult és nyugovóra tért,
végiggondolta azt a hosszú időt, amióta az angyal neki mindegyre megjelent, és mindannyiszor elutasította őt.
Hirtelen fáradtnak és kimerültnek érezte magát, majd így imádkozott:
„ Uram, amennyiben lehetséges, küldd el angyalodat még egyszer hozzám,
nagyon örülnék neki. "
Alighogy imáját befejezte, az angyal tüstént előtte állott.
- Ha te engem még befogadsz - mondta a szent -, készen állok belépni az örökkévalóságba.
Az angyal ismét végigmérte, majd így szólt:
- Mit gondolsz, az egész idő alatt hol voltál?