Építkezés éjjel…

Ismerek egy testvért, aki úgy szereti felebarátait, mint önmagát. Ez a testvér imaházat akart építeni, és a testvérek éjjel építkeztek. Természetesen ez is a Ceausescu rezsim alatt történt. Az informátorunk, a “fizetett Júdás” engem azonnal tájékoztatott, és elmondta, hogy a hívők éjjel imaházat építenek. Nálunk tiltott dolog volt bármilyen építkezés, sőt még a meglevő épületeket is szétrombolták. Akkor megleptük őket éjjel, néhány autóbuszra való rendőr jött velünk, mert a testvérek nagyon sokan voltak az építkezésen. Amikor odaérkeztünk, megkérdeztem, ki a vezetőjük, s jöjjön ide. Láttam, hogy a többiek ott, ahol voltak, letérdepeltek és imádkoztak az Úrhoz, és sírtak. A vezető hozzám jött, kinyújtotta a kezét, és azt mondta: “Akiket itt láttok, azok az én testvéreim, őket engedjétek el békességben. Én egy imaházat szerettem volna építeni. A bilincset az én kezemre tegyétek! Én majd mindent elviselek, én vagyok a bűnös.” Akkor megfogtam és rátettem a bilincset, egy altiszttől elvettem a gumibotot, és elkezdtem verni. Akkor ő elkezdett imádkozni értem. Néhány mondatra, szóra még emlékszem: “Istenem, ne tartsd számon, hogy mit csinál ez az ember. Kérlek Téged, könyörülj meg ezen az emberen!” Ő ott sírt és értem imádkozott, én meg jobban ütöttem, és azt mondtam neki: “Ne beszélj tovább a te Istenedhez!” De ő egyre imádkozott értem, egyszerűen nem értettem meg, miféle ember ez. Majd később értettem meg, mert ő olyan volt, aki megélte az evangéliumot, és hűséges volt Jézus Krisztushoz. Kilenc évre ítélték. Isten előtt volt neki egy kívánsága. Mikor elfogták, sokszor imádkozott este: “Istenem, engedd meg, hogy amikor kimegyek ebből a börtönből, akkor azt aki a bilincseket az én kezemre rakta, és aki engem ide juttatott ebbe a börtönbe, ott találjam majd a gyülekezetben. Uram, én meg akarom őt csókolni ott, mert én tudom, hogy oroszlánokból is tudsz bárányokat formálni, mert Te vagy az Isten, és ami lehetetlen az embereknél az lehetséges Nálad.” Ezzel a testvérrel találkoztam az imaházban. Éppen ott álltam a pásztor mellett a szószéken, amikor ez a testvér bejött az ajtón. A pásztor nem értette mi történik, becsuktam a Bibliát lementem a szószékről, elébe mentem, és vártam, mit fog csinálni. Akkor már megtértem, be voltam meritkezve, és a Szentlélek már munkálkodott az életemben. Vártam, mit fog csinálni. Akkor ez a testvér szélesre tárta a karját, és ezt mondta: “Jézus Krisztus, köszönöm Neked, hogy meghallgattad imámat”. Átölelt és elkezdtünk sírni.