Hitrejutás egyeteme

A kocsi szélvédőjére vaskos hópelyhek hullottak. Gyorsan bekapcsolta az ablaktörlőt. Közben gondolkodott magában: Minden csak hit kérdése? Ilyen egyszerű lenne? De ő néha nem tud nem tud hinni! Nem megy. Nem ért semmit. Se magát, se azt, hogy az Úr mit vár el tőle. Így elég nehéz hinni. Mások mindig tudnak? Nekik miért megy? Neki miért nem? Talán nem is tért meg? Dehogynem! Hisz akkor tudott hinni. Akkor minden egyszerű és csodálatos volt. De most?- ez a keserű érzés felkúszott a torkába és a szemei kicsit fátyolosak lettek.
Ekkor az ablaktörlő lefagyott és a fehérség kezdte beborítani az ablakot.
A fenébe, még ez is!- gondolta és ütögetni kezdte az üveget. Az ablaktörlő beindult és letörölte a szélvédőt, amin keresztül hatalmas fény világított be és fülsüketítő dudálás hallatszott. Félrekapta a kormányt, de hatalmas csattanást hallott és erős lökést érzett. Szúró fájdalom hasított a hátába és a fejébe. A kezére forró folyadék csepegett és a fejére valami hideg tapadt. Aztán csak sötétség.
Az infúzió lassan lecsöpög. A nővérke épp jött bekötni az újat.
Szegény szerencsétlen - gondolta és szomorúan ránézett a csukott szemű, kötszerekbe pólyált férfira. Tegnap itt voltak a barátai, itt az imatársa, a szülei és egy lány, aki vélhetően a barátnője. Mind zokogtak. Bár sejtették, hogy nem ébred fel, azért reménykedtek.
Aztán egyszer csak, hónapok múltán magához tért. A keresztény barátai már ezt is csodának tekintették. Nem értették, hogy miért nem örül. Pedig egyszerű. Lebénult. Nem tud mozdulni se. Örökre egy ágyhoz lesz kötve és mások segítségére szorul.
Épp ezen gondolkozott, mikor újra bejöttek hozzá a barátai látogatóba. Akkora örömmel érkeztek!
De benne a már jól ismert hang dübörgött ( mint akkor, ott a kocsiban)
-Nyomorék vagy! Magatehetetlen! BÉNA! NYOMORÉK! BÉNA!- ezek dübörögtek az agyában.
-Csak sajnálnak téged! Azért jöttek el! Nézd milyen vidámak! Mi közük tehozzád? Nekik könnyű! Te roncs! NEM LÁTOD, HOGY CSAK SAJNÁLNAK???
Ekkor rájuk nézett és ezt mondta:- Kérlek menjetek ki!- a hangjában némi indulat csengett, de a többiek nem mozdultak.
-NEM ÉRTITEK? MENJETEK INNEN! HAGYJATOK! EGYEDÜL AKAROK LENNI! ÉN MÁR NEM AZ VAGYOK, MINT RÉGEN!
-Dehogynem!- próbálkozott az egyikőjük.
-Csak azért mondod, mert sajnálsz! Menjetek innen!- és ezzel befordult az ablak felé. Azt már nem látta, hogy az egyik lány könnyes szemmel lépett ki az ajtón.
A szíve megkeményedett. Csak a keserű üresség dobogott benne. És a hang. Nem beszélt, nem evett, nem foglalkozott senkivel. Mikor hazakerült a szüleihez, akkor sem változott a helyzet. Belül fájt neki ám ez a viselkedés. Tudta, hogy bűnt követ el. Legjobban az édesanyja arcát nem bírta elviselni. Az az arckifejezés! Miközben nyögött a súlytól, ahogy próbálta magatehetetlen fiát ápolni, mosdatni.
Minden nap ugyanúgy telt, szürkén, magányosan, lelkifurdalással. Vádolta magát. Ez vajon büntetés volt amiért nem hitt?
Egyik reggel beszűrődött a napfény az ablakon és madárcsicsergésre ébredt. Tavasz volt. Máris? Ennyi idő eltelt? - tűnődött. Az éjjeliszekrényre nézett. A szeme kis fehér szirmokon akadt meg. Hóvirágokat látott egy üvegpohárban. Hóvirág... Élet... Hóvirág, te is velem haldokolsz ott a vízben!- sóhajtotta. De a hóvirág elkergette ezt a borús gondolatot, akárhányszor odanézett... Aztán újra: Hóvirág... Élet... Barátok! Bizony már az összefüggő gondolkozás is nehezére esik úgy leszokott róla. Barátok... A sok emlék a fejébe tódult.
Bejött az édesanyja. A-NY-A ! - próbálkozott, de nem jött ki hang a torkán. ANYA!!!
Az anyja odanézett. Nahát, 4 hónap óta az első szó! (mikor kicsi volt, akkor is ez volt az első szava és az édesanya szinte úgy örült mint akkor)
-Anya! Ki hozta a hóvirágot?
-A barátaid.
-Tényleg? Mikor?
-Az előbb.
-De jó.
-Felhívjam őket?
-Nem! Ne!- a hang már épp meg akart szólalni benne, de akkor elnyomta egy másik érzés.
-Na jó! Talán mégis!- ha egyáltalán szóba állnak még velem - gondolta.
Délután eljöttek a barátok. Úgy jöttek, mintha semmi sem történt volna. Ez neki nagyon jól esett. Aztán majdnem minden délután ott voltak. Sokat nevettek, nagyokat beszélgettek és olvastak fel neki a Bibliából. Egyszer épp a béna férfi meggyógyulásának csodája volt a napi ige. Miután elolvasták csendben maradtak mindannyian. Ránéztek és ő csak ennyit kérdezett: - Sikerülhet?
-Próbáljuk meg!
Imádkoztak, beszélgettek. Aztán elmentek. Egyedül maradt a gondolataival. Talán most!- de nem tudott hinni igazán.
Hetek teltek el és semmi változás nem történt. Csak a barátok tartottak ki.
Bármit kértek az én nevemben megkapjátok, ha HISZTEK!- ez volt épp az Igében. Ekkor nem bírta tovább, elmondta a kételyeit majd együtt imádkoztak, már hittel a gyógyulásáért.
Megint hetek, hónapok teltek el és jöttek a kételyek, a kérdések.
Egy nap az egyik srác hozott neki egy számítógépet. Összeszerelte és beállította rajta az internetet is. Ő csak nézte a serénykedést. Tudta, hogy még ha fel is ültetik, nem tudja mozdítani a kezét, sem odahajolni, hogy írni tudjon. De nem akarta letörni barátja lelkesedését.
Aztán egyik nap, ahogy magára maradt, szemezni kezdett a géppel. Nézte hosszan, vágyakozva.
-Írj!- mondta valaki belül.
-Hogyan?- kérdezte?
-Hittél nekem?
-Igen! Uram te vagy az?!
-Tényleg hittél?
-Igen. De már nem tudok.
-A béna férfi nem gyógyult meg?
-De!
-Hát akkor?
Csend lett. Aztán újra:- Most hiszel nekem?
-Nem tudok, de szeretnék! Segíts!
Furcsa zsibbadást érzett a nyakában és a derekában.
-Hiszek! Segíts!
A fejét fel tudta emelni, de a tagjai nem mozdultak.
-Anya! Apa! Fel tudom emelni a fejem! A szülei berohantak és nem tudtak megszólalni. Aztán a hírre jöttek a barátok is. Egy asztalt szereltek a falra, amit az ágya fölé lehetett fordítani és rátették a gépet. Nem telt bele pár nap és ceruzával a szájában ugyan, de írogatni kezdett. Először a gondolatait. Aztán az életét. Aztán elkezdett chatelni. Sok helyen megfordult, világi chateken is.Jézusról beszélt az embereknek. Bizonyságot tett, lelki gondozott, mindig amire Isten indította. Voltak, akik kinevették. De bizony voltak, akik megtértek. Könyvet írt, amit kiadtak. Nyelveket tanult, hogy külföldiekkel is tudjon chatelni.
Évek teltek el így. Egy ceruzával pötyögve, a világhálón hirdette az evangéliumot. A karja nem mozdult. Nem tudta lesz-e további javulás vagy, hogy mit hoz a holnap, de két dolgot megtanult: Azt, hogy hittel imádkozzon és bízzon, illetve hogy Isten nem mindig úgy válaszol a kéréseinkre, ahogy mi várjuk. De mindig válaszol!!! Csak halljuk meg!