Wilhelm Busch: Jézus a mi sorsunk

"Amikor még fiatal lelkész voltam, a Ruhr vidéken egy nagy gyűlést tartottak, melyen egy művelt ember két óra hosszat bizonygatta, hogy nincs Isten. Bevetette egész tudását. Nagy volt a siker: "Hurrá! Nincs Isten! Tehetünk, amit akarunk!"
Amikor a szónok befejezte beszédét, a gyűlés elnöke felállt és azt mondta: "Most megvitatjuk az elhangzottakat. Aki mondani akar valamit, jelentkezzen!" Természetesen senkinek sem volt bátorsága hozzá. Mindenki azt gondolta: egy ilyen művelt embernek nem lehet most ellentmondani. Valószínűleg sokan voltak, akik nem osztották a véleményét, de kinek van bátorsága előremenni az emelvényre, amikor az emberek ezrei ülnek ott és tetszésüknek ordítva adnak kifejezést! Mégis! Egy hang jelentkezik! A háttérben egy öreg nagymama tűnik fel, jellegzetes Ruhr-vidéki fekete főkötőben. Jelentkezésére azt kérdezi az elnök: "Nagymama, mondani akar valamit?" "Igen", feleli a nagymama, "mondani akarok valamit"! "Akkor előre kell jönnie!" "Jövök", felelte a nagymama, "nem félek!"
Bátor asszony. 1925 körül történt ez. A nagymama előresietett hát az emelvényre és elkezdte: "Uram, ön két óra hosszat beszélt itt a hitetlenségéről. Engedje meg, hogy most öt percig beszéljek az én hitemről. Szeretném elmondani önnek, amit az én mennyei Atyám értem tett. Amikor fiatalasszony voltam, baleset érte a férjemet a bányában, és holtan hozták haza. Ott álltam három kicsi gyermekemmel. Abban az időben a szociális juttatások igen csekélyek voltak. Kétségbeeshettem volna, amikor férjem holtteste mellett álltam. És nézze: ekkor történt, hogy az én Istenem megvigasztalt, ahogyan egyetlen ember sem tudott volna megvigasztalni. Amit az emberek mondtak, az egyik fülemen bement, a másikon ki, de Ő, az élő Isten, megvigasztalt. Aztán azt mondtam neki: 'Uram, most apja kell, hogy legyél a gyermekeimnek!' (Megrendítő volt, ahogy az idős asszony mondta.) "Este sokszor nem tudtam, honnan vegyek pénzt, hogy másnap jóllakhassanak a gyermekeim. Ekkor újra megmondtam Megváltómnak: 'Uram, tudod, milyen nyomorult vagyok. Segíts rajtam.!' Majd az öregasszony a szónok felé fordul, és azt mondja: "Soha nem hagyott cserben, soha! Nagy sötétségeken vezetett át az út, de soha nem hagyott cserben. Isten még többet is tett. Elküldte Fiát, az Úr Jézust. Ő meghalt értem és feltámadott, és vérével megmosott minden bűnömtől! Igen", folytatta, "most már öregasszony vagyok. Nemsokára meghalok. De nézze: az örök élet reménységét is nekem adta. Ha itt lehunyom a szememet, akkor a mennyben fogok felébredni, mert Jézusé vagyok. Ezt mind megtette értem! Most önt kérdezem meg, uram, mit adott önnek a hitetlensége?"
Erre feláll a szónok, megveregeti az öregasszony vállát és azt mondja: "Ó, egy ilyen öregasszonyt nem akarunk megfosztani a hitétől. Öreg emberek számára egészen jó az." Látniuk kellett volna az öregasszonyt. Erélyesen visszautasította ezt a választ, és azt mondta: "No nem! Ezzel nem fizethet ki engem! Én kérdeztem valamit, tessék válaszolni nekem! Azt már elmondtam önnek, hogy az én Uram mit tett értem, most pedig ön mondja el nekem, mit tett az ön hitetlensége önért?" Nagy zavarban volt a szónok. A nagymama okos asszony volt...