Francesco Petrarca (1304-1374):
SIRATOM ELMÚLT ÉVEIM...

Siratom elmúlt éveim, mikor csak
halandó dolgok gyönyörét akartam,
s holott szárnyam volt, nem szálltam magasban,
hogy nem silány példát adnék a kornak.

Ki látod, vétkeim hogy megtiportak,
Ég Ura, láthatatlan, halhatatlan,
eltévedt lelkemet segítsd a bajban,
s bennem kegyelmesen pótold a korcsat.

Ha már viharban s háborúban éltem,
haljak meg békén, és ha ittlakásom
nem volt dicső, legyen elköltözésem.

Ami időm még hátravan s halálom
kezedbe tészem, nyújtsd kegyesen értem,
tudod, Te vagy reményem e világon.

Michelangelo Buonarroti (1475-1564):
AZ ÉLET ALKONYÁN

Életem immár lassanként elér,
törékeny bárkán, tenger viharán át,
a közös révbe, ahol számadását
adja jó s rossz tettéről, ki betér.

Most látom, a szenvedélyes szeszély,
mely bálványommá a művészet álmát
tette, valójában milyen sivárság,
s milyen kín a vágy annak, aki él.

Szerelmi álmok, hiúk, üresek!
mi lesz most, hogy két halál is közelget?
Egy biztos, egy fenyegetőn mered rám.

Már nem nyugtat meg véső és ecset;
egyet kívánok: az égi szerelmet,
mely karját tárja felénk a keresztfán.

Magasztaló ének

Dora Rappard után németből




Őneki élek! Milyen öröm!
Jézusban gazdag ajándéközön:
isteni vezetés és védelem,
diadal bűnöm és inségeken.


Jézust dicsőítve, hadd mondom el:
Nagyobb Megváltóra senki se lel!
Hol, aki áldással, fénnyel betölt?!
Senki, csak Jézus! Dicsérjük Őt!!!!!!!!!!!!!!!

John Milton (1608-1674):
A VAK SZONETTJE

Tűnődöm olykor, mért szállt rám homály
éltem felén? E tág föld vak legén
talentumom tétlen mért rejtem én,
mely így elásva bennem kész halál?

Ha majd a számonkérő óra száll,
Uram feddése nem lesz-é kemény?
"Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény?" -
lázongok halkan. Ám vigaszt talál

türelmem és szól: "Senki sem viszen
méltó munkát Elé. Csak tűrd szelíd
Igáját, úgy a jó. Hisz Ő a szent

király. A szárazföldön és vízen
sürögteti szolgái ezreit
s az is cselédje, ki csak vár s mereng".

Berzsenyi Dániel:
FOHÁSZKODÁS

Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

A legmagasb menny s aether uránjai,
Mellyek körülted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek: a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.

Te hoztad e nagy Minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldököd
Ronthat s teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamit kiméri.

Téged dicsőít a zenith és nadir.
A szélvészek bus harca, az égi láng
Villáma, harmatcsepp, virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásit.