Az Úristen azt mondta neki:

- Mutasd meg, mit hoztál át az életedből!

Az ember kinyitotta a bőröndöt, s megdöbbenve látta, hogy az szinte teljesen üres.

Akkor tanakodának egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték Őelőtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az Ő nevét.
– Malakiás 3:16
 
Észrevetted már, hogy azok, akik a legizgalmasabb, legfelemelőbb bizonyságokat teszik, egy ideig nyomás alatt voltak? Ők azok, akik hűségesek maradtak, kitartottak, amikor nehéz helyzetben voltak. Ők azok, akik a leginkább kétségbeejtő anyagi helyzetben is elhitték Isten ígéretét a gyarapodásra, és egy halálos betegség idején is bíznak Istenben, hogy meggyógyítja őket.

Ki tudna erről a témáról elfogultság nélkül beszélni? Vajon nem tértünk-e mindnyájan nagyon messzire attól, ami kezdetben volt, ami az Úr Jézust, az apostolokat és az első keresztényeket jellemezte?

    Valljuk meg becsületesen: A jólét a maga csábító erejével többé-kevésbé mindannyiunkat igézet alatt tart. A minőségi élet, a magasabb életszínvonal utáni vágy és hajsza elnémította Isten Igéjének örök érvényű követelését: „Keressétek először Istennek országát …!” Az „először” a rangsorban elfoglalt hely értékét mutatja.

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot
mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.
De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan
rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt
a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a
legrosszabb érdemjegyet írta.

Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és
megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.

Mit írnál a lapra?
 
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely.

Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

„Az élet minden, a halál fenyegető veszély, amelytől irtózunk.” Ez a jelszó ebben a világban. A keresztény ember azonban, Isten akaratának megfelelően, másként ítéli meg mindkettőt. Így az egész más hangsúlyt nyer:

Sokat beszélnek ma az ún. „változás korá”-nak válságáról, amely az emberi élet derekán áll be. Minden ember, tudva vagy nem tudva belekerül ebbe a korba, hacsak előbb meg nem hal.

    Az ember érettebb lett, mind hivatásában, mind társadalmilag különleges terheket hordoz és a nemzedékek tekintetében is súlyos felelősség nehezedik rá sok területen. És pontosan ebben az időszakban válik számára kérdésessé a jövője, az egész rohanó élet értelme és támad fel benne szabadulás utáni vágy a nyomasztó terhek alól még a házasság és család terén is.

A mai tanítványok élete sem különb, mint a régebbi időkben, mert ha nem is olyan láthatóan, de ki vannak közösítve a világi emberek köréből, akik igazán felvállalják az életükben az ő hitüket és ezzel együtt az Istent.

Ma sem lehet az embereket olyan körbe elhívni, hogy vegyenek részt esetleg egy előadáson, vagy beszélgetésen és ne csak a saját maguk alkotta törvények szerint éljenek, hanem vegyék figyelembe az ő Teremtőjüket is.

Mindez csak akkor válik értelmessé a mai emberek számára, ha nekik ebből valamiféle anyagi előnyük származik, mert ma a világot a pénz és az erőszak uralja, vagyis aki ezt létbe hívta, az ellentét, az bizony a mai napig is megkeseríti a jó szándékú, igaz emberek életét.

A mindennapi életünkben az egyenes út az csak akkor válik egyenessé, ha mi azt úgy akarjuk. Ha csak arra vár az ember, hogy egyszer majd csak rátalál az egyenes útra, az nem az, amit ő vár a lelkében.
Az egyenes utat, vagyis az Istennel járt utat az ember csak akkor képes megtalálni és felismerni, ha a lelkében mindig engedelmes, jóratörekvő és nem a nagyotakarás vezéreli az életében.
Mindig csak addig képes az ember a lelkében arra, hogy felismerje azt az utat, amit neki járni kellene, ameddig a lelke nincs telve különféle földi dolgok által, amelyek elhomályosítják a látását.

Szól-e még Isten?

Ezt a történetet a saját magam okulására is megőriztem, szeretném megosztani most mindenkivel.

"A nővér iskola második hónapjában a tanárunk egy villámtesztet adott nekünk. Én nagyon lelkiismeretes diák lévén végig futottam a kérdéseket mielőtt válaszoltam volna. Az utolsó kérdésen megakadt a szemem. "Mi a neve annak a hölgynek, aki takarítja az iskolát?"

Láttam a nőt több alkalommal is. Tudtam, hogy magas, sötét-hajú és olyan 50es éveiben járhat, de hogy tudnám a nevét?

Kedves Fiam ...
Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az, kérlek, légy hozzám türelmes és próbálj megérteni…
Ha beszélek Hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot… , ne szakíts félbe…, hallgass végig!
Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál.
Ha nem akarok megmosakodni, sem ne szégyeníts meg, sem ne feddj meg érte… Jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam, hogy rá tudjalak venni a mosdásra!

"Történt, hogy egy egyszerű asszony hátán gyermekével, eltévedt a jól ismert erdőben. Ahogy tévelygett, a sűrűben , egyszerre egy barlang nyílt meg közvetlen előtte és megszólalt egy hang:

- Ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom arra, hogy örökre gazdag és boldog légy.

Kérdezi az asszony a hangtól:

- És mondd mit kellene tennem mindezekért?

- Csak lépj be és válogass a kincsekből kedvedre annyit amennyit elbírsz, mert csak neked, és csak most vannak a teremtésben.

Hideg kezek

Hétéves kislányom télikabátjának zsebeit ürítettem ki, amikor két pár ujjatlan kesztyű akadt a kezembe. Egy-egy pár volt mindkét zsebében. Azt hittem, talán egy pár kevés, hogy melegen tartsa a kezét, megkérdeztem hát, miért hord magánál két pár kesztyűt? Azt felelte: Már régóta így csinálom, anyu. Tudod, vannak gyereke, akik kesztyű nélkül jönnek iskolába és ha nálam van még egy pár, az egyiket nekik adhatom, s akkor az ő kezük sem fázik.

Bölcsesség

Azt mondtam egy angyalnak,

aki az év kapujánál fogadott:
adj nekem egy lámpást,
hogy biztos léptekkel
mehessek szembe a bizonytalansággal.

Ő így válaszolt:

-Indulj csak a sötétbe,
és tedd a kezed Isten kezébe.
Ez jobb, mint egy lámpás,
és biztosabb, mint egy ismert út.

Volt két barát akik együtt jártak óvodába, iskolába és együtt vonultak be az  amerikai hadseregbe. Még a fronton is együtt harcoltak hazájukért.
Egy nap visszavonulás közben az egyik barát kapott egy halálos lövést,és felakadt a szögesdrótra. A másik barát mikor meglátta, azonnal a segítségére akart menni, de a parancsnoka ráförmedt.

- Ne menj ki a védett árokból, mert már úgyse tudsz rajta segíteni, még téged is lelőnek!

A barát meghökkent, de mihelyt el ment a parancsnoka, azonnal a barátjához rohant.

Az a két szó, amely korunk hajszáját leginkább kifejezi, s egyúttal napjaink átkát is tükrözi: nincs időm.

    Pedig van időnk. Hatalmasan megnövekedett a szabadidő, amelyet nem kell kenyérkeresetre fordítanunk. És még sincs időnk bibliaolvasásra, imádkozásra, a gyülekezeti összejövetelek látogatására, az öregek, betegek és magányosok körüli szolgálatra. Valami nincs rendjén nálunk!

    Ha van szabadidőnk, és még sincs időnk, akkor az időbeosztásunkkal van baj.

Lát engem nővérke?

Amikor rám néz, azt gondolja:

mogorva öregasszony, lassú,

mindenben bizonytalan, zavart tekintetű,

aki mindent lepecsétel Amikor eszik,

nem felel, Amikor maga elégedetlenkedik,

aki nem veszi észre, hogy

fogytán a kedve, ereje.

Olyan, mintha nem tudna mit csinál,

minden lépcső magas neki,

És nem látja, hová-merre tart.

Aki akarat nélkül turi,

hogy mindent, más csináljon vele,

etessék, fürdessék és egyebek.

Ilyennek lát?

Nyissa ki a szemét, nővérke, nézzen rám.

Akik Jézus Krisztuséi, azokat a Biblia szentnek nevezi. Nem azért mintha bűntelenek volnának, vagy valamiképpen a "föld fölött lebegnének". Kizárólag a megtérés  és az újonnan születés által lettek olyan új emberekké, akik szentek, mert az életük Krisztussal együtt  az Istenben van elrejtve. Mint akik az Úr Jézus Krisztust követik, tudják, hogy Istennek az a kívánsága, hogy olyanná legyenek, amilyen Jézus Krisztus. Ez gyakorlatilag nem egyik percről a másikra történik, hanem növekedés által, lépésről lépésre.

  „Az imádság a lélek lélegzetvétele”- mondta egyszer valaki. Találó megállapítás. Lélegezni annyit jelent, mint ellátni a testet a létfontosságú oxigénnel. Aki nem lélegzik, az megfullad, meghal.